DIÓSVÖLGY |
TEMPLOM |
ÖNKORMÁNYZAT |
ÉRTÉKTÁR |
> Népszokás < > Gasztronómia < > Hagyomány < > Építmény < > Tárgyak <
Értékek és Hungarikumok
Az országgyűlés 2012-ben törvénybe foglalva kimondta: a Magyar nemzeti értékek, és azokon belül a hungarikumok megőrzendők.
Ezért az “összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, dokumentálni, az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támogatni kell”.
Ezt követően, októberben 16 taggal megalakult a Hungarikum Bizottság.
A helyi értéktárak tehetnek javaslatokat az országos listára való felvételre. A központi értéklistából kerülnek ki a – Bizottság javaslata alapján – a hungarikumok.
A túronyi Önkormányzat és a túronyi Tenkeshát Értékmegőrző Egyesület közösen létre hozta – 2013-ban – a helyi értéktár bizottságot. Rövidesen, lelkes helyiekből és elszármazottakból megalakult csoport megkezdte a Túrony község és környezetének kulturális és természeti értékeinek összegyűjtését.
Egyesületünk a honlapjának folyamatos fejlesztésével igyekszik az összegyűjtött értékeket közzétenni.
Marosy László
elnök
Hungarikumok >>
Baranyai Értéktár >>
Nemzeti Művelődési Intézet – NMI >>